Ünnepi nyitvatartás
Ünnepi nyitvatartásunkért kérjük látogasson el Klinikáink aloldalára!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!
A CT, azaz computer tomográfia egy speciális röntgen vizsgálat, mely a röntgen sugarakat felhasználva készít anatómiailag pontos felvételeket az emberi testről és a belső szervekről.
A komputertomográfia a vizsgálni kívánt testrészt pár milliméter nagyságú képszeletekre bontja, majd a készülék röntgensugarak kibocsátásával feltérképezi ezeket a szeleteket. Ezek a röntgensugarak áthaladnak a testen és különbözőképpen nyelődnek el az egyes szövetekben, szervekben.
Kollégáink minden kérdésre választ adnak!
Ügyfélszolgálatunk készséggel válaszol!
Amennyiben egy szövet összetétele valamilyen kóros folyamat következtében megváltozik, változik annak sugáráteresztő, illetve sugárelnyelő képessége is, így az elváltozás láthatóvá válik a felvételen. A szöveteken áthaladó sugarakat a röntgendetektor felfogja, az így kapott jeleket pedig a számítógép képpé alakítja.
A vizsgálat segítségével láthatóvá válnak a daganatos, illetve kóros elváltozások, vérzések, belső sérülések, valamint gyulladások is.
CT vizsgálat akkor javasolt, ha a fizikális, vagy egyéb diagnosztikai vizsgálatokat követően (ultrahang, röntgen, MR) nem határozható meg egyértelműen a diagnózis.
Mivel a CT sugárzással jár, így a vizsgálat előtt minden esetben szükséges szakorvosi konzultáció, ahol a szakorvos a tünetek alapján mérlegeli, hogy indokolt-e a vizsgálat elvégzése.
A sugárterhelés miatt CT vizsgálat csak orvosi javaslat alapján végezhető el.
Balesetek, trauma (kisebb boka, térd, váll, kar, könyök, kézfej, csukló sérülések, zúzódások) esetén is alkalmaznak komputer tomográf vizsgálatot a sérülés mértékének megállapításához.
A vizsgálatot megelőzően a vizsgálatot végző operátor részletes tájékoztatást ad a vizsgálat menetéről. A folyamat során végig egy mikrofonon és hangszórón keresztül kommunikálhat munkatársunkkal.
A kontrasztanyag egy jódtartalmú gyógyszernek minősülő vegyület melyet operátorunk közvetlenül a vénába fecskendez, vagy szájon át juttatunk a szervezetbe.
Testsúly kilogrammonként meghatározott mennyiséget használnak kollégáink, elkerülve ezzel a szervezet felesleges terhelését. A kontrasztanyag segítségével könnyebben láthatóvá válnak lágyrészek és az erek állapotai, pontosabb képet kaphatunk egy elváltozás helyzetéről, kiterjedéséről és típusáról.
Kontrasztanyagos vizsgálatot követően ajánlott a bőséges folyadékfogyasztás, hogy az idegen anyag minél hamarabb kiürüljön a szervezetből, illetve a vesék munkáját megkönnyítsük.
Bizonyos vizsgálatoknál elég a kontrasztanyag nélküli – natív – vizsgálat, más vizsgálatok csak kontrasztanyaggal végezhetők el. Ezt minden esetben kezelőorvosa határozza meg.
A kontrasztanyag beadásának feltétele, hogy megfelelő vesefunkciós értékkel rendelkezzünk, ezt akár egy friss laboratóriumi lelettel is lehet igazolni, de lehetőség van az MR/CT operátor segítségével egy kreatinin gyorsteszt illetve eGFR mérés elvégzésére is, mely ujjbegyből szúrással vett vérvétellel történik.
Az esetleges kontrasztanyag okozta reakción kívül a vizsgálatnak nincs mellékhatása. A kontrasztanyag beadásától számított 20 percen belül alakulhatnak ki allergiás reakciók. Ezért kérjük, hogy rosszullét esetén azonnal szóljon a vizsgálatot végző operátornak. Személyzetünk képzett és felszerelt az ilyen jellegű mellékhatások kezelésére.
A natív vizsgálat átlagosan 15-20 percet vesz igénybe.
Az elkészült felvételt a radiológus szakorvos véleményezi és az eredmény 3 munkanap múlva elérhetővé válik online rendszerünkben.