Mit csinál a radiológus?
RADIOLÓGUS ÁLLÁSLEHETŐSÉGEINK
Egyes vizsgálatok során pácienseink gyakran találkoznak a „radiológus” kifejezéssel, ami sokuknak ismerősen cseng, többnyire még sincsenek tisztában azzal, hogy valójában miből is áll a radiológus munkája.
A következőkben a radiológus munkaköréről, konkrét feladatairól, valamint szaktudásáról egyaránt lesz szó.
KI AZ A RADIOLÓGUS?
A radiológus olyan orvos, aki a betegségek és belső sérülések diagnosztizálására specializálódott, az alábbi orvosi képalkotó technikák segítségévél:
Röntgen: A röntgen vizsgálat során fellépő ionizáló sugárzásnál a sugarak áthatolnak a testen és részben elnyelődnek, részben pedig szétszóródnak. Az áthatoló, szétszóródó sugarak a hagyományos vizsgálat során nyomot hagynak a test mögé helyezett filmen. A digitális röntgen esetén a felvételek számítógépen tárolódnak.
Komputertomográfia (CT): A CT egy minimális sugárterheléssel (röntgen) járó vizsgálat mely során a feltérképezett és ún. szeletekre bontott testrészről 2 dimenziós képek készülnek, melyeket egy számítógép alakít át 3 dimenzióssá.
Mágneses rezonancia (MR): Az MR mágneses mezőt és rádiófrekvenciás hullámokat használ a részletes képek készítéséhez
Nukleáris medicina: A nukleáris medicina radioaktív izotópokkal végzett orvosi -, diagnosztikai -, és terápiás eljárás.
Pozitron emissziós tomográfia (PET): A pozitron emissziós tomográfia a nukleáris medicinán belül használt képalkotási módszer.
Ultrahang: Az ultrahangos eljárás során hanghullámokat használnak a test 3 dimenziós képalkotására.
MILYEN VÉGZETTSÉGE VAN A RADIOLÓGUSNAK?
A radiológus olyan szakember, aki az orvosi egyetem elvégzése után legalább négy év szakirányú továbbképzésen vesz részt az alábbi témák tekintetében:
Sugárvédelem
Sugárzás hatásai az emberi szervezetre
A minőségi radiológiai és orvosi képalkotó vizsgálatok megfelelő teljesítménye és értelmezése
HOGYAN DOLGOZIK A RADIOLÓGUS?
A RADIOLÓGUS FŐ FELADATAI
A szakorvos tanácsadójaként segít a megfelelő vizsgálat vagy az esetleges műtéti beavatkozás kiválasztásában
További vizsgálatokra, kezelésekre tesz javaslatot a kezelőorvosnak
Az orvosi leletek eredményeinek más vizsgálatokkal történő összehasonlítása